![]() A csíkszeredai Kamilliánus Család
Üzenete XXIX. évfolyam, 310 szám, 2025 május - 27. Szentév + Szent Kamill gyökeres megtérése 1575-ben Fagyos Szentjeink Májusban Szent Pongrác és Szent Bonifác vértanúkra, valamint Szent Szervác püspökre emlékezünk. A közép-európai, így a magyar néphagyomány is „fagyosszentek” néven tartja őket számon. Van még egy „megkésett fagyosszentünk” is, ő Szent Orbán. Szent Szervác püspök: A legenda szerint, mikor a hunok Rómához közeledtek, Szervác az apostolok sírjánál imádkozott a veszedelem elhárításáért. A harmadik nap végén látomása volt: Szent Péter közölte, hogy a gallok bűnei miatt Isten ítélete nem marad el, de az ő németalföldi szülővárosát, Isten megkíméli. Szervác néhány nappal később, 384 pünkösdhétfőjén, május 13-án halt meg. Szent Bonifác vértanú: Egy Aglaida nevű nemes hölgy szeretője és vagyonának őrzője volt. Később isteni intésre töredelmesen megbánták bűneiket, és elhatározták, hogy Bonifác a vértanúk holttesteinek megkeresésére indul, hátha ily módon, imáik révén üdvöt nyerhetnek. Néhány nap múlva Bonifác Tarsus városába érkezett. Leült a még élő, szenvedő vértanúk lábaihoz, bilincseiket csókolgatta, és bátorította őket. Később őt is elfogták, sorozatos kínzásoknak vetették alá, de semmi nem hatott rá, végül lefejezték május 14-én. Szent Orbán pápa: I. Orbán pápa 222-230-ig uralkodott, elődje I. Kallixtusz pápa, utódja Szent Pontianus pápa volt. Orbán a vincellérek, szőlőcsőszök, kádárok, kocsmárosok védőszentje. Ábrázolhatják pápai koronával, vagy szőlőfürttel. Neve latin eredetű: Urbanus, vagyis finom viselkedésű, urbánus. Életéről semmi biztosat nem tudunk. Ő rendelkezett arról, hogy az eucharisztikus edényeket nemesfémből kell készíteni, ez is mutatja, hogy az eucharisztikus lelkület határozta meg a pápa életét. Ereklyéjét XIV. Kelemen pápa ajándékozta mintegy 250 éve a tokaji borvidékre, Monokra, Kossuth Lajos szülőhelyére. Szent Orbán napjához kötődik még egy szentünk. Nem fagyos szent, sőt égő tűz volt a lelkében, aki felemésztette magát a betegek szolgálatában, Világra jötte az olaszországi Abruzzo tartomány Bucchianico nevű városkájában történt az 1550-es szentévben, a hegy tetején épült Szent Orbán templomban. Szentmise alatt az édesanyjának haza kellett menni, mert a fia kikéredzkedett a szíve alól, a templom búcsúnapján, május 25-én. A katolikus egyházfő három alkalommal látogatta meg a magyarságot. Két alkalommal Magyarországon járt, egyszer Erdélyben, Csíksomlyón. „Habemus papam!” – XIV Leó, Robert Francis Prevost Alig köszöntünk el Ferenc pápától, máris a jövő felé kellett tekintetünket emelni, új pápát kellett választani. A pápaválasztás hamar ment. A négy anya/apanyelvet beszélő, első Egyesült Államokbeli Robert Francis Prevost peruban szolgáló bíborosra esett a választás. Ferenc pápa második látogatása alkalmával az új pápa is járt Magyarországon Ft. Boros Károly, Karcsi bácsi gyémántmisés: hatvan év Jézus Krisztus szolgálatában Ft. Boros Károly, Karcsi bácsink ünnepére zsúfolásig telt a csíktaplocai templom 2025 április 25-én. Az ünnepet erősítette két fontos esemény is: 1. hatvan évvel ezelőtt ezen a napon szentelte pappá majdnem húsz társával együtt Márton Áron Erdély nagy püspöke, és 2. ez a nap a templom örökös szentségimádási napja. Gyakorlatilag a szentségimádást záró szentmisét mutatta be az aranymisés pap, megtartva régi jó humorát. * Harminc éves az Isteni Irgalmasság ünnepe. Kezdete: Róma 1995 április 23. Szeretettel, Bakó Mária Hajnalka, RO – 530 194 Csíkszereda, Hunyadi János, 45/A/27, Tel: 0040 721 088 154 / e-mail: kamillianus@gmail.ro – Archívum: http://www.kamill.romkat.ro/ (mag) www.camillo.romkat.ro (it) |