![]() A csíkszeredai Kamilliánus Család
Üzenete XXIX. évfolyam, 308 szám, 2025 március 27. Szentév + Szent Kamill gyökeres megtérése 1575-ben Istenes Szent János Egy Szent, akinek bőven kijutott a szenvedésből. Ciudad János egyszerű, vallásos szülők fiaként Portugáliában született. Amikor nyolc éves lett, szülei szállást adtak egy papnak, aki Madridba igyekezett és lelkesedéssel beszélt a spanyolok vallásos életéről. A fiú hallgatta, s amikor a pap eltávozott, megszökött otthonról: Madridba akart menni. Miután három héten át eredménytelenül kutattak utána, édesanyja belehalt bánatába. Felesége halála után az apa belépett testvérnek a ferencesekhez. Ő sem látta fiát soha többé. A gyermek János mintegy hatvan mérföldnyire gyalogolt, akkorra teljesen kimerült. Egy kis spanyol város, Oropesa pásztorainak vezetője irgalomból házába fogadta. A juhokat őrizte, közben kiváló nevelésben részesült: megtanult írni, olvasni, számolni, és a gazdálkodásban is kiképezték. Derék fiatalemberré lett, és gazdája minden évben fontosabb feladatokat bízott rá, végül már az egész birtokot ő vezette egyedül. A gazda végleg a családjához akarta kötni értékes emberét, és elhatározta, hogy lányát feleségül adja hozzá. Megkezdődött élete kalandozása. Sok mindent kipróbált, katonának állt, ahol közben viszont elfelejtkezett az imádságról. Csak egy lelki megrázkódtatás térítette ismét jó útra: leesett a lováról, és elvesztette eszméletét, majd a Szűzanyához fohászkodott, és épségben visszajutott a spanyol táborba. Egyre nagyobb feladatokkal bízták meg, de végül majdnem bitófára jutott, Tovább bolyongott, régi gazdájához, majd szülőföldjére. Itt szomorú hír fogadta. Afrikába ment, hogy segítsen a szegényeknek, megcsillant előtte a vértanúság gondolta, de egy ferences atya kijózanította. Visszatért Granadába, ahol szentképeket kezdett árulni. Egy napon egy híres hitszónok érkezett a városba. A szentéletű férfi szavai mélységesen megragadták. Elajándékozta minden áruját, és bezárta a boltját. Mivel igen különösen viselkedett, kiabálva és a mellét verve szaladgált az utcákon, a bolondok házába csukták. A hitszónok meghallotta, mi lett prédikációjának következménye. Meglátogatta az „őrültet'', aki azonnal megnyugodott. A Szent pedig megmagyarázta neki, hogy éppen elég ideig űzte különc bűnbánati gyakorlatait, kezdjen most már olyasvalamibe, ami másoknak is hasznos. Ezt komolyan megfontolta, elkezdett lelkében építkezni és a szegény betegeket karolta fel, akiket koldulásból tartott el. Tuy püspöke, aki nagyra becsülte őt, jóváhagyta az ,,Istenes János'' nevet, amelyet az emberek adtak neki. Lassan kórházakat tudott alapítani, majd halála után V. Sixtus pápa kánonilag is megerősítette a közösséget, „Irgalmas testvérek” néven. Egy „Baráttal” kevesebb maradt újra a földön, és eggyel több született meg a mennyország számára, mondjuk, amikor valaki olyan költözik el tőlünk, aki közeli barátságunk jeles személyisége volt. Ilyen volt Hubert Sándor, akit „Sándor bátyámnak” nevezhettem, negyedszázados barátságunk ideje alatt. Szívesen fogadta ezt a megszólítást, noha édesapai gonddal fordult felém. Első szerdai szentségimádás Nagyböjtben: minden hétfőn egész napos szentségimádás a Betlehemben reggel 9-től este 9 óráig és minden vasárnap du. 3 órától keresztút a Jézus hágóján. Vezetés a ferences atyákkal felváltva. Híreink: * Március 1: Első szombati Mária köszöntő a kadicsfalvi és betlenfalvi fiatalokkal. Szeretettel, Bakó Mária Hajnalka, RO – 530 194 Csíkszereda, Hunyadi János, 45/A/27, Tel: 0040 721 088 154 / e-mail: kamillianus@gmail.ro – Archívum: http://www.kamill.romkat.ro/ (mag) www.camillo.romkat.ro (it) |