---

               A csíkszeredai

Kamilliánus Család
                                                                  Üzenete

„... mindazt, amit egynek is a legkisebb testvéreim közül tettetek,

nekem tettétek (Mt 25,40)

 Bevezető

Máté evangélista a 25 fejezetben (v.ö. 31-46) az utolsó ítéletet írja le: a jelenet méltóságteljes. Az Emberfia, aki trónján űl, “minden népet“ meghívott: kihirdeti ítéletét.

Meglepő az a megkülömböztetés amelyet kijelent az Országába való belépés feltételeként: “Valahányszor megtettétek ezeket egynek is e legkisebb testvéreim közül, nekem tettétek”.
           
Olvasván ezeket a sorokat, a keresztény közösség, hitének tapasztalatában, megalkotta az Írgalmasság cselekedeteit: éhezőknek enni adni, szomjazókat megitatni, ruhátlanokat felruházni, vándorokat befogadni, betegeket látogatni, rabokat felkeresni, halottakat eltemetni. Ezekhez jönnek hozzá az írgalmasság lelki cselekedetei, az ember szükségleteinek figyelmes és tiszteletteljes kiegészítése.

Az az Isten, aki a világot és az embert  szeretetből teremtette, az az Isten aki az embert írgalmával kísérte el annak viszontagságaiban, az az Isten, aki Fiát küldte a földre, hogy meghírdesse szeretetének és testvérségének tervét, mindenkit személyesen idéz meg. Mindaz, ahi válaszol a hívásra szereti testvérét, elfogadván Isten üdvözítő tervét, mégha meg is feledkezik róla (“mikor láttunk téged éhesen és szomjasan, mint idegent, vagy mezítelenül, betegen vagy fogságban és meglátogattunk téged?...”. v.ö. 37-39 sor). A szeretettel az „örök életre” lehet bejutni és kibontakozni azon a röppályán, amit Isten jelölt ki. 

Lelliszi Szant Kamill példamutatóan követte ezt a röppályát.  Az első két evangéliumi verssor, amit Kamill az első alapszabályzatában idéz, pontosan Máté 25 fejezetébúl való: “Mindaz, amit egynek is a legkisbb testvéreim közül tettetek, nekem tettétek”  - Beteg voltam és meglátogattatok. Jőjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba az országot, amely nektek készült a világ teremtése óta”.

 Írgalmasság a szív találkozása mások nyomorával: érzelmeinket kérdőre vonják  felebarátaink szükségletei.

 p. Eugenio Sartore, Verona, 2003 szeptember 30

(fordította Bakó Mária Hajnalka világi kamilliánus, Csíkszereda, 2003 november)

             Miklós József

Megrendített a hír, hogy a nagyon sokak által ismert és szeretett tanár, jóbarát autóbaleset áldozata lett 2003 november 26-án. Sokrétűségét nehéz röviden összefoglalni, mert olyan ember volt, aki egész emberként je­lent meg minden feladatban, amit képviselt.

Személyes ismeretségem a középiskolában kezdődőtt: osztályfőnököm volt négy évig (1969-1973), akit egyszerüen így szólítottunk: “Oszi”. A mi osztályunk volt az első, akinek osztályfőnöke lett, fiatal tanárként, mondhatnám, hogy együtt nőttünk fel, ki-ki a számára kijelölt élet­útra. Nyelvtanár volt, nekünk franciát tanított, de már akkor belevetette magát a nyelvek birodalmába és bennünket is arra buzdított, hogy minél széleszebb látókört alakítsunk ki magunknak a világról, hogy minden emberhez a saját neyelvén szólhassunk, hogy minél többet ad­hassunk neki. A személyes kapcsolatok embere volt, mindenki barátja. Sokat kiránudultunk, aho­va meghívott olyan tanárokat is, akik nem tanítottak minket, de szívesen tartottak velünk. Ezért tudott megtörténni az, hogy a gimnázium tanárai úgy kezeltek bennünket, mint saját tanít­ványaikat. Ez a kapcsolat mindmáig megmaradt.

Utolsó osztályfőnöki órán így engedett ki az életbe: « Aki a Bibliát még nem ismeri, az ne mondja magát művelt embernek ». Megdöbbentő volt, mert 1973-ban, ilyent kimondani Romániában, ráadásul egy magyar tanár részéről, nem volt veszélytelen. Ő mégis ezt tette és ez a tanács nagyon befolyásolta életem további alakuását.

A tíz éves érettségi találkozónkon elmondta, hogy mennyire fájt neki az, amikor az osz­tály két táborra oszlott, falusiak és városiakra. Kiemelte, hogy létrejött egy harmadik párt is, igaz csak egyetlen taggal, de az elég volt az egyensúly elindításához. Mindenki tudta, hogy ez a harmadik én voltam, de meglepett, hogy az Oszi is tudja és nem felejtette el.

A húsz éves találkozón tizenkilenc nyelven írtuk fel a következő evangéliumi sort: « Kövess engem… ». Azt még mindig nem árulta el, hogy hány nyelven beszél, csak ösztönzött, hogy minél több emberhez tudjunk szólni. És itt már nem a nyelvekről volt szó csupán, de annál sokkal többről: az emberségről.

A harminc éves találkozónkon már arra volt kiváncsi, kinek mennyire sikerült értékeit megalapozni és gyümölcsöztetni az életben, gyermekeiben, munkájában. Boldogan vette tudo­másul eredményeinket, örömeinket, megvalósításainkat. Együtt érzett velünk, együtt örült min­dennek, mint a sajátjának, mert mindenben benne volt Ő is, része volt az életünknek.

Befejezett ember volt, aki halálával egyszerre húsz nyelven hallgatott el. Sokrétű szeretetszolgálatát viszont nem hallgatják el az újságok, halála óta minden nap olvashatunk azok­ról a dolgokról, amelyeknek mozgatórugója volt a közösség szolgálatában. Ő fogadta a Pün­kös­di búcsúsok százezreit, fáradhatatlanul napokon át a hangos bemondónál, elkísérte a spor­to­lókat, a Passió játékosokat külföldre, fáradhatatalanul tolmácsolt, így szőtte a batátságok ezer­nyi hálóját az emberek között, példaadásával és tudásával tanított az iskolában és annak falain kívül.

Mindannyian szegényebbek lettünk itt a földön, de bíztos vagyok benne, hogy Ő azt mon­daná: « gazdagabbak az égben », hiszen ő a távolba tanított nézni, a mindensséget ölelte át, melengette szeretetével és éltette szolgálatkész munkájával.

            Hírek:

* 1997 Szent Család vasárnapján indult az Üzenet.

* Hálásan köszönjük az Illyés Alapítvány adományát Imakönyvünk kiadásához.

* A karácsonyi szentmise a Kegytemplomban idén is jótevőimért lesz bemutatva.

* Kamilliánus találkozó Szent Család vasárnapján a betegek szentmiséjén.